Nem akármilyen elismerésben részesült a Tisza-tó régió első igazi terméke, a köznyelv által csak sulyomcsoki néven emlegetett édesség zsebelte be az OMÉK Hagyomány és Innováció Díját. Idén év végén mindössze kétéves lesz a termék.

Szeptember 20–24. között rendezték Budapesten a hetvennyolcadik Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt. A díjazottak között szólították Szabó Istvánt, az „Egy csepp Tisza-tó” csokoládékülönlegesség ötletgazdáját és kivitelezőjét.

Az eseményen tizenhárom elismerést osztottak ki, csak azok pályázhattak, akik kiállítóként is megjelentek a standok között. A régóta ismert és többféle módon felhasznált sulyom új hasznosítása és a növény legendájának népszerűsítése egyaránt hozzájárul a sulyomcsoki sikeréhez, népszerűségéhez.

– Hagyomány és Innováció az Agrárgazdaságban díjat kapott szeptember 21-én az „Egy csepp Tisza-tó”. Bár nekem kellett pályáznom, mégis meglepett a dolog. Úgy gondoltam, többször kell majd megpróbálnom, hiszen nem evidens, hogy első próbálkozásra az ember rögtön nyertesként jön ki valamiből – reagált érdeklődésünkre Szabó István.

Hozzátette, a termék még nincs két éve a piacon, 2015 decemberében kapták meg a gyártási engedélyt, tehát nagyon fiatal. Éppen ezért volt meglepő, hogy máris ilyen rangos díjat nyert.

Hosszú évek, sőt évtizedek tapasztalata és a Tisza-tó szeretete, ízvilága olvad össze az Egy csepp Tisza-tóban.

– Körülbelül negyvenéves tapasztalattal rendelkezem olyan területen, ami emberekkel foglalkozik. Ez a vendéglátás.

„Amit én negyven év alatt összeszedtem, az úgy gondolom, benne van a sulyomcsokiban”

– vázolta az édesség megálmodója és készítője.

A most díjazott kézműves csokoládé és bonbon egy olyan készítmény, mely „szellemiségében, identitásában” kötődik és képviseli a térséget, alapanyag-használata évszázados hagyományokkal és történetiséggel rendelkezik.

– Amit az „Egy csepp Tisza-tó” projekt megtestesít, az nem más, mint én magam. Az a negyven év, az a rengeteg tapasztalat, összegyűjtött tudás, a folyamatos megújulás, az „adni” akarás, a tiszai életérzés és a tiszai ember önazonossága – magyarázta Szabó István.

Nehéz megfogalmazni, mitől különleges a sulyomcsoki. Egy biztos, rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert. Készítője szerint sikerének kulcsa abban áll, hogy helyi. Meglátása szerint a turisták mindig szeretnének magukkal vinni valamit helyből, akár megélhető, akár megehető élményként.

Szabó István egyébként elmondta honlapunknak, hogy továbbfejlesztik az „Egy csepp” márkanevet. A közelmúltban elkészült az „Egy csepp Szarvaskő”, és most dolgozik az „Egy csepp Kisújszálláson”. Ez utóbbi puffasztott indiánrizs-töltéssel fog készülni, mivel jelenleg csak Kisújszálláson termesztik hazánkban az indiánrizst.

– A sulyomtermésből a szörpkészítés technológiájával vonjuk ki a teljes tartalmat, így teljes értékű ízesítőanyagot kapunk, amiben benne van a Tisza-tó „íze” – fogalmazott a termék megálmodója, Szabó István.

– A Tisza-tó adja a termő talajt, az élethez szükséges vizet, a Tisza-tóra hulló napfény érleli a termést, a Tisza-tavi ember szüreteli és dolgozza fel – tette hozzá a sulyomcsoki megalkotója.

Ujvári László (https://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet-jasz-nagykun-szolnok/alig-keteves-az-egy-csepp-tisza-de-mar-magas-szinten-elismertek-sulyomcsokit-855573/)